|
Tisztelt Látogató! Szeretettel köszöntöm megújult honlapunkon, Répceszemere valamennyi lakosa nevében. „Szülőfalunk: Répceszemere. A rajta kocsival átutazó, felületes szemlélőben romjaiból ébredező vagy csupán vegetáló település benyomását kelti. Viszont nekünk titkokat mesél a Fő utca, ahol a fáradt utazó a Pócza- és a Deutsch-féle vendéglőkben olthatta szomját, a falu főterén magasodó katolikus templom, és közelében az egykori evangélikus iskola udvarán épített evangélikus imaház, vagy a Keresztes nővérek egykori iskolaépülete. A templomhoz közel lakott Marton János, aki egykor a megye első embere volt. Az ő házában gyűltek először össze a Magyar Történészek. A Plébánia-köz is érdekes dolgokról tudna mesélni; a Temető utca, ahol egykor Kánya Kálmán külügyminiszter lakott; a Lécsi sor; a Vásár tér, ahol jobb időkben évente kétszer: május 7-én és szeptember 14-én országos állat- és kirakodóvásárt tartottak. Régi arcát és vizét ugyan elveszítette már a templom mögötti Nagy-tó, de sokunkban így is kedves emlékeket idéz. A Kossuth-, a Szent Imre utca és a mára már vasút nélkül maradt Vasút utca: beszélnek a kövek, a fák, a házak… A vadregényes Répce-part, ahol kétezer évvel ezelőtt Kvintus Luriusz római katona itatta lovát, csak úgy, mint nyolcszáz évvel később Huba vezér emberei vagy 1810 táján Napóleon katonái… Magunk elé képzeljük a nyomtalanul eltűntetett hatalmas malomépületet, vagy az egykori fürdőzések önfeledt örömét… A képzelet szárnyain újra itt sétálnak közöttünk Dr. Mesteri Dezső Dénes iskolaalapító, Bécsben tanító paptanár vezetésével az itt született és innét elszármazott papok, tanárok, bírók, orvosok, professzorok, tudósok, művészek, katonák, hősök, mártírok, ismert és elfeledett személyek, a hős Hubának és Szemeréknek méltó utódai. Képzeletbeli sétára invitáljuk az olvasót. Kicsit forgassuk vissza az idő kerekét és villantsunk fel néhány képet a számunkra oly kedves Szemere múltjából, jelenéből.” Kovács András „Fejezetek Répceszemere történetéből” című könyvének fenti sorai jól érzékeltetik múltunkat, melyre büszkék lehetünk. Ezt folytatjuk közelmúltunk és jelenünk bemutatásával, valamint múltunkra épülő jövőbeni terveinkről. Kérem, olvassák szeretettel e lapokat, és amennyiben kedvet éreznek hozzá, látogassanak el kis falunkba. Radics László |