A falu iparos múltjából
(XVII-XX. század)
A középkor során házassági vagy egyéb rokoni kapcsolatok révén a nemesi
birtokok elaprózódtak. Így kialakult egy középbirtokos, illetve kisnemesi
osztály, mely a földjeit jórészt maga művelte. Ezért a faluban sok jobbágyra nem
volt szükség. Az így felszabadult munkaerő próbálta magát és családját eltartani.
Voltaképpen szükségszerűségből, fokozatosan áttért az iparos mesterségre.
Ennek ellenére a település mezővárosi jellegét sem veszítette el.
Sorra jöttek létre az iparos céhek. A budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzik a
répceszemerei takácsok 1693-ban keltezett magyarnyelvű céhlevelét, melyet
Lipót király aláírása hitelesít. Valószínűleg a takácsok érdeme, hogy 1706-ban
József császár vásártartási jogot adományozott a falunak. Nem sokkal ezután
mezővárosi rangra emelkedett Szemere. Már 1714-ben megalakult a csizmadiák,
1717-ben pedig szabók céhe. Mindkettő 1789-ben kapott királyi megerősítést.
1827-ben keltezett a kerékgyártók, kovácsok és asztalosok együttes céhlevele.
Ugyancsak ebben az évben íródott a szemerei takácsok újfent megerősített
céhlevele.
Az 1800-as évekre a falu gazdaságát különösen két céh befolyásolta: a
csizmadiák és a takácsok. Ezt alátámasztja a soproni Kereskedelmi és Ipari
Kamarának 1876-ban készített statisztikai jelentése, melyből a faluban működő
iparosokról is hű képet kapunk.
Az egykori gyógyszertár épületének pincéjében működött a Stafner-féle
sajtüzem. A mai templom mögött, az egykori vasút vonalához közel tervezték a
sajtgyár felépítését. A falu nemessége azonban tiltakozásával megakadályozta az
üzem felállítását. Így Stafner a szomszédos Répcelakon valósította meg tervét,
ahol a mai napig is folyik a termelés.
1880 táján épült a Répczeszemerei Műmalom. Az egyik legnagyobb vízparti
létesítmény volt a Répce folyó mentén. Hengermalom révén abban az időben a
legmodernebb malmok közé tartozott. A malom lépést tartott a technikai
fejlődéssel így már elég korán az úgynevezett cilinderszitás rendszert felváltotta
a síkszitás berendezés. Ennek köszönhetően még jobb minőségű liszt
előállítására vált képessé a malom. Alkalmas lett volna villamos áram
fejlesztésére is, de sajnos a tulajdonosnak és a falu gazdáinak nem sikerült
egyezségre jutniuk. Az államosítást követően szomorú sorsra jutott a malom.
Váratlanul teherautó jelent meg az udvaron. Mindent lefoglaltak. A gépeket
szétverték és a kohóba szállították. Az erősen megrongált épületet hamarosan
lebontották. Így tűnt el, szinte nyomtalanul a méltán nagyhírű malom.
1927. február 13.-tól villamos árammal látta el a falut a Répce folyó melletti,
jánosfai vízimalom. Ettől kezdve majd húsz évig Velancsics József
hengermalma és villanytelepe szolgáltatta Répceszemerében az áramot. A
község áramszolgáltatását 1943-ban vette át az Országos Villamosművek
Részvénytársaság Kapuvári Távvezetéki Üzemvezetősége.