Tisztelt Látogató!
Kedves Internetező Barátom!



Szeretettel köszöntöm Önt Répceszemere valamennyi lakosa nevében.
 
Itt és a következő oldalakon részleteket olvashatnak Kovács András „Fejezetek Répceszemere történetéből” című könyvéből, melynél ékesszólóbban nem tudok szólni. Természetesen jelenünkről és terveinkről is találnak információkat.
 
Kérem, olvassák szeretettel e lapokat, és amennyiben kedvet éreznek, látogassanak el kis falunkba.
Radics László
polgármester

 

“Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa
belőle nőttem én, mint fatörzsből gyömge ága…”
Radnóti Miklós
 
   Szülõfalunk: Répceszemere. A rajta kocsival átutazó, felületes szemlélõben romjaiból ébredezõ vagy csupán vegetáló település benyomását kelti. Viszont nekünk titkokat mesél a Fõ utca, ahol a fáradt utazó a Pócza- és a Deutsch-féle vendéglõkben olthatta szomját, a falu fõterén magasodó katolikus templom, és közelében az egykori evangélikus iskola udvarán épített evangélikus imaház, vagy a Keresztes nõvérek egykori iskolaépülete. A templomhoz közel lakott Marton János, aki egykor a megye elsõ embere volt. Az ő házában gyûltek elõször össze a Magyar Történészek. A Plébánia-köz is érdekes dolgokról tudna mesélni; a Temetõ utca, ahol egykor Kánya Kálmán külügyminiszter lakott; a Lécsi sor; a Vásár tér, ahol jobb idõkben évente kétszer: május 7-én és szeptember 14-én országos állat- és kirakodóvásárt tartottak. Régi arcát és vizét ugyan elveszítette már a templom mögötti Nagy-tó, de sokunkban így is kedves emlékeket idéz. A Kossuth-, a Szent Imre utca és a mára már vasút nélkül maradt Vasút utca: beszélnek a kövek, a fák, a házak… A vadregényes Répce-part, ahol kétezer évvel ezelõtt Kvintus Luriusz római katona itatta lovát, csak úgy, mint nyolcszáz évvel késõbb Huba vezér emberei vagy 1810 táján Napóleon katonái… Magunk elé képzeljük a nyomtalanul eltûntetett hatalmas malomépületet, vagy az egykori fürdőzések önfeledt örömét… A képzelet szárnyain újra itt sétálnak közöttünk Dr. Mesteri Dezsõ Dénes iskolaalapító, Bécsben tanító paptanár vezetésével az itt született és innét elszármazott papok, tanárok, bírók, orvosok, professzorok, tudósok, mûvészek, katonák, hõsök, mártírok, ismert és elfeledett személyek, a hõs Hubának és Szemeréknek méltó utódai.
 
   Képzeletbeli sétára invitáljuk az olvasót. Kicsit forgassuk vissza az idõ kerekét és villantsunk fel néhány képet a számunkra oly kedves Szemere múltjából, jelenéből.





754/KIHOP-2008
1530/NetreKész/2008


eMagyarorszag pont címe és nyitva tartása:
9375 Répceszemere, Fő utca 60.
Telefon:06-99/388/802

Hétfő:08:00-12:0012:00-18:00
Kedd:08:00-12:0012:00-18:00
Szerda:08:00-12:0012:00-18:00
Csütörtök:08:00-12:0012:00-18:00
Péntek:08:00-12:0012:00-18:00
Szombat:09:00-12:0012:00-20:00
Vasárnap:10:00-12:0012:00-20:00

eTanácsadó neve és elérhetősége: Tompos Bálint, 06-99/388-802

eMagyarorszag központi címe:
eMagyarorszag Centrum
1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.

AKTUALITÁSOK KÉPGALÉRIA
BEMUTATKOZÁS ELÉRHETŐSÉGEK
ÖNKORMÁNYZAT, INTÉZMÉNYEK
AKTUALITÁSOK
Jelenleg nincs rögzített aktuális információ.


ELÉRHETŐSÉG
Répceszemere Község Önkormányzata
9375 Répceszemere, Fő u. 60.
Tel.: 06-99/388-802
Tel./fax: 06-99/388-802
E-mail: info@repceszemere.hu


aktualitások | bemutatkozás | önkormányzat, intézmények | képgaléria | elérhetőségek weboldal tervezés: IRQ